2016. 12. 31.

Szerkesztőfelvétel

Nos, kezdjük azzal, hogy nagyon-nagyon sajnálom, amiért egyáltalán (de tényleg egyáltalán) nem jelentkeztem szeptember óta, és azóta sem hoztam semmi rendelést, amit megígértem, amit elvállaltam, és ami elvárható lett volna, hogy megcsináljak. Nem vagyok jó a bocsánatkérésben, úgyhogy ezt nem is ragoznám tovább. Bocsánatért esedezésben meg pláne nincsen semmi gyakorlatom. Szerintem mindenki jobban jár, ha nem erőltetem ezt a témát. Tehát, tényleg elnézést mindenkitől. 

Na, most. Nem ígérem, hogy aktív bloggerina leszek az elkövetkező időben, hiszen felvettek egy igencsak erős gimnáziumba. Azért hétvégénként igyekszem majd szorgalmasan készíteni a rendeléseket. 
De! Ha valaki nézegette a "limit" fülecskét mostanában (bár, ha átgondolom, miután privátra tettem a blogot, senkinek nem volt nagyon lehetősége rá), akkor láthatta, hogy megesett egy kis változás. Például, négy pontot kitöröltem, és kiürítettem az egész rendelési listát. A leglátványosabb talán mégis az, hogy lecseréltem a designt. Volt egy kis időm, úgyhogy úgy döntöttem, miért ne? 
Tehát, ezentúl tőlem nem lehet kritikát, ajánlót meg ilyeneket rendelni. Aki pedig fejlécet, design átalakítást vagy hasonlót óhajt, a szokott módon ír nekem a gmail fiókomra. Viszont kérlek titeket, mielőtt rendeltek, nézzétek meg a limitet, mielőtt cselekedtek! Most, hogy sok idő után újra megnéztem a cbox-omat, láttam, hogy sokan kértetek kritikát annak ellenére, hogy az még augusztusban betelt. 

Viszont. Többen kérdeztétek már, hogy mikor írom ki végre a szerkesztőfelvételt. Ugyan ezt már a kezdetek kezdetén ígérgettem, egészen eddig nem valósítottam meg. Most viszont erre is elkövetkezett az idő. 
Mivel a szerkesztésekkel egyelőre megvagyok, elsősorban kritikaírót szeretnék felvenni magam mellé. Aki jelentkezni óhajt, annak annyi dolga van, hogy ír nekem egy e-mailt, amiben begépeli a következőket. 

- A neved (blogger és valódi egyaránt)
- Korod
- Blogos előéleted (voltál-e már design blog tagja)
- Írsz-e más blogot
- Van-e bármi más, amit a kritikaíráson keresztül vállalni tudnál 
- Röviden összefoglalva a személyiséged
- Végül mellékelj egy minimum 700-800 szavas kritikát, amit egy szabadon választott blogról írsz. Lehet, hogy ez több, mint a máshol megszabott 600 szavas korlát, de mint tapasztaltátok már a blogomon, simán össze lehet írni akár egy 1000 szavas értékelést is. (Kérlek tieteket, linkeljétek be a blogot, amiről írtatok!).

Akinek szerintem megvan a tehetsége a kritikaíráshoz, azaz nem túl elfogult, de nem is köt bele minden pici részletbe, az úgymond továbbjut a második körbe. Itt én fogok megadni egy blogot, amiről kérem a következő értékelést. Tehát összesen kettő irományt fogok kérni. 
Fontos! Ha összesen egyetlen jelentkező akad, akkor sem fogom feltétlenül azt az egy embert felvenni. Ha nem tetszik, ahogyan ír, nem igényes vagy nem elegendő hosszúságú az írása, akkor teketória nélkül megmondom neki. Akkor maradok egyedül, és nem lehet kritikát kérni. Ha nem lesz jelentkező, se baj, szintén maradok egyedül.

2016. 09. 26.

Van még képem bocsánatot kérni

Csillagok!
Komolyan, süljön le a bőr a képemről, hogy mindjárt itt van szeptember vége, és én még semmit sem foglalkoztam a rendelésekkel. De úgy őszintén... hozzájuk se nyúltam. Szerintem volt olyan megrendelőm is, akinek még csak a levelére se válaszoltam.
Na, de nem azért vettem rá mégis magamat, hogy a büntetőtörvényszék elé álljak, mert magyarázkodni akarok, hanem mert mondani akarok valamit. Vagyis írni: mivel már szeptemberben alig volt esélyem leülni a gép elé egy jót szerkeszteni vagy egy részletes kritikát megírni, nem gondolom, hogy az eljövendőben ez máshogy lenne. Ha volt egy kis szabadidőm, általában csak kikapcsolódtam vagy a saját hasznomra dolgoztam. És ez nem azért van, mert lusta vagyok megcsinálni a rendeléseket. Én tényleg imádom ezt a blogot! Csak úgy éreztem, hogy abban a cseppnyi szabadidőben, ami kijárt nekem, magammal kéne foglalkoznom. 
Éppen ezért szeretném megkérni a rendelőket, hogy akik nem tudnak tovább várni, írjanak nekem kommentet, e-mailt vagy akár néhány szót a chat-dobozba, és én leveszem őket a listámról. Aki úgydönt, hogy tud várni, annak pedig az első adandó alkalommal elkészítem és publikálom. Ez szerintem így mindenkinek elfogadható. 
Valaki kérdezte tőlem, hogy lesz-e szerkesztőfelvétel. Nos, igen, lesz pontosan az ilyen esetek elkerülésére. De ez még a jövő zenéje. 
Még ezerszer is bocsánatot kérek, és remélem azért marad, aki megőrizte a bizalmát bennem!

2016. 08. 08.

Jelentkezem és fejléc #5 #6 #7

Sziasztok Csillagok! 
Először is sűrű bocsánatkérés, amiért ilyen sokáig off voltam. (Ide most képzeljetek plusz tíz sort, amiben ezt kifejtem még jobban!) A rendelésekkel nem igazán készültem, mert nem volt netem, csak a photoshopra meg az előre mentett karakterekre, fejlécalapokra hagyatkozhattam. Ennek köszönhetően gazdagodtam jó pár fejléccel illetve könyvborítóval. Ezért úgy döntöttem, ezek közül néhányat most bemutatok nektek (a fejlécek közül). 
Cím és a felirat cserélhetőek
Cím és a feliratok cserélhetőek
Cím és színvilág cserélhető
Mind elvihetőek, csak a szokásos szabály érvényes, hogy írjatok, ha megtetszik valami és felhasználjátok. Sajátként semmiképpen ne jelöljétek meg! (Amíg bele nem jövök a design oldal vezetésébe, ezt minden egyes alkalommal le fogom írni.) 
A rendelésekkel igyekszem minél korábban jönni, de valószínűleg csak augusztus végén, szeptember elején tudok majd egy rendes bejegyzést csinálni. Addig is élvezzétek a nyarat, lógassátok a lábatokat, mert mindjárt itt lesz a suli! (Kimondani is szörnyű.)

2016. 07. 02.

Egy kis információ

Helló Csillagocskák! 
Két dolgot szeretnék ebbe a bejegyzésbe belesűríteni, az egyik elég nyilvánvaló, gondolom mindenki észrevette: az oldalnak új designja van. Bármilyen kritikát vagy megjegyzést elfogadok ezzel kapcsolatban, kinek tetszik, kinek nem, ki mit változtatott volna rajta, stb. 
A másik dolog, hogy holnap elutazok a nagyszüleimhez, ahol csak a keresztapukám mobil-netjét tudom használni, ezért valószínűleg nem leszek túl aktív. A rendelők elnézését kérem! Igyekszem szünidő is írni a kritikákat, elvihető fejléceket és egyéb érdekességeket kidolgozni. 
Tudom, tudom, ezért jó az, hogy egy design blognak több rendszergazdája van, de eddig valahogy nem sikerült rávennem magam, hogy kiírjam a szerkesztőfelvételt. Még nincs olyan sok aktív követője az oldalnak (egyébként nagyon köszönöm annak az öt embernek, aki feliratkozott, imádlak titeket!), úgyhogy egyelőre egyedül adminkodok a blogon. 
Nagyon szép szünetet kívánok mindenkinek! 

2016. 06. 28.

Kritika #3

Sziasztok Csillagok!
Ma már másodszor írok bejegyzést, de ezúttal TÉNYLEG egy rendelést hoztam meg Isobel részére.

Roxfort

CÍM: Bevallom, először azt hittem, hogy a blog címe egyszerűen csak Roxfort, úgyhogy felkészültem rá, hogy elkezdjek rizsázni arról, hogy ilyen sablonos meg olyan unalmas, de aztán kiszúrtam a Zöld oroszlán feliratot is, ami nagyban változtatott a véleményemen. Érdekesnek hangzik, noha szinte semmit nem lehet kikövetkeztetni belőle, és az eddigi eseményekhez nem is kapcsolódik igazán. Jó pont még, hogy magyar (bocsánat, ez a mániám), és felkelti az olvasó érdeklődését, hogy mi is az a zöld oroszlán. Összességében: nem sablonos, figyelemfelkeltő, majdnem tökéletes.

TRAILER: Nekem rögtön elnyerte a tetszésemet. A zene jó, nincs túl sok szöveg egy diára, de túl kevés sem, röviden meg van fogalmazva a lényeg, figyelemfelkeltően mutatja be a történetet. Egyetlen kifogásom lenne csupán: a gifek, amelyeket beillesztett a szerkesztő, nagyon elmosódottak, alig lehet kivenni, hogy mi történik rajtuk. Összességében: a képminőségtől eltekintve nagyon jó.

FEJLÉC: Tehát, akkor néhány szót BarryC munkájáról… Majdnem tökéletes, alig találtam rajta hibát. Az első, amit megjegyeznék, hogy a kettő karakter nagyon érdekesen van összemosva. Harry haján van egy kis átfedés, ami nem éppen mutat jól. Valamint elgondolkodtam rajta, hogy vajon Harry vagy Draco van előtérbe helyezve, mert nekem így elsőre az utóbbi tűnt fel, de, ha jobban megnéztem, úgy láttam, Harry fedi át Malfoyt. Valamint Potter arca ki van radírozva egy sugaras brush-sal, ami szerény véleményem szerint inkább hibának, mint direkt cselekedetnek minősíthető. Baloldalon halványan látszik, hogy hol ér véget a fejléc, és az is észrevehető, hogy hol mosták össze a rajta szereplő képet a háttérrel. A cím betűtípusa nagyon tetszik, egyedül a rövid szövegekkel van még bajom. Kisbetűvel kezdődnek, noha ponttal végződnek, és nekem a tartalmuk sem igazán tetszik. Valamint én kicsit elhalványítottam volna őket, hogy ne ugorjanak úgy elő a háttérből. Összességében: a kisebb hibáktól eltekintve, nagyszerűen néz ki!

DESIGN: Ez az a pont, amibe tényleg nem bírok belekötni. A sablon amúgy is nagyon jól néz ki, illik a fejléchez, a modulok is szépen vannak formázva, a betűtípusok egyeztetve vannak. Összességében: tökéletes.

KÖNYVBORÍTÓ: Most pedig kritikát alkotnék a könyvborítóról, amit a fülszöveg modulba illesztettél be (ezzel nincs semmi problémám). Először is, a színvilága zöld, ami azért jó, mivel tökéletesen tükrözi a cím jelentését, ámde nem fér össze a designnal. Ebből a szempontból a designt mondjuk okosabb lett volna zöldre csinálni, bár nekem ez a kék is nagyon tetszik (feljebb már említettem). Harry arca egyébként rosszul van kiradírozva, több helyen megmaradt a háttér, de egy helyen meg (az állánál) belecsúszott a bőrébe. A hátulján, a tartalom nekem nem tetszik. Nem vagyok híve az ilyen címszavas történetleírásoknak. Nyugodtan illeszd inkább rá a fülszöveget! Összességében: a hibáktól eltekintve egészen rendben van.

MODULSOR: Első pont a fülszöveg, aminek a tartalmáról még lejjebb szót ejtek majd. elhelyezés és formázás szempontjából tökéletes, úgyhogy szerintem ezt ugorhatjuk is. A második modul a menü, amit Abszol útnak neveztél el. Találó, elhelyezés szempontjából oké. Most beszélnék néhány szót a különböző oldalakról, amiket beillesztettél. A Tartalomjegyzék cíművel már csak azért is van egy kis gondom, mert nem feltétlenül a célnak felel meg. A fejezetek linkjeit is beraktad, de csak az oldal legaljára, sorban, ami nem mutat jól. Középre zárt, minden egyes címszó után egy enter: így a helyes. Itt is leírtad a figyelmeztetéseket, meg a tudnivalókat, de ennek jobb helye lenne az információk modulban, hiszen az direkt erre van kitalálva. A másik kettő oldallal nincsen semmi bajom, max annyi, hogy a Díjak rész nem feltétlenül szükséges. Következő a Legilimens névre keresztelt Trailer, amit én kicsit lejjebb raktam volna. A rendszeres olvasók modul nagyjából rendben van, a Bagolypostát, azaz a Chat-dobozt okosabb lett volna kicsit lejjebb elhelyezni, az Információkat pedig feljebb. Az utolsó kettő modullal (egy placsni és a profilod) nincsen semmi problémám. Tehát, a helyes elrendezés valahogyan így lenne: fülszöveg, oldalak, információk, rendszeres olvasók, trailer, chat-berendezés, placsni és profil. Összességében: elrendezésbéli problémák akadnak.


FÜLSZÖVEG: A blog címéről a Roxfort nevet adtad neki, amivel nincs semmi probléma. A célnak nagyjából megfelel, hiszen bemutatod, miről szól a történet, de… nem sikerült annyira felkeltened az érdeklődésemet. Másrészről, lényeges dolgokat kihagytál belőle. Vegyük például Dracot. A fejlécen is szerepel, a történet egyik legalapvetőbb karaktere, az idő felében az ő szemszögéből olvashatunk, így hát én legalább említést tettem volna róla. Bocsánat, hogy megint a címen lovagolok, de azt reméltem, a fülszövegből majd kiderül, mi az a zöld oroszlán, de csalódnom kellett. Szerintem érdemes lenne beleszőnöd a kapcsolatot a címmel, mert így tényleg halvány fogalmam sincs róla, hogy mit akarsz kihozni a történetből. Te ezt írtad:

A varázsvilágot súlyos veszély fenyegeti! Egy évvel azután, hogy Voldemort visszatért, újra sötét felhő kezd gyülekezni a varázslók feje fölött. Titokzatos betörések, eltűnesek és halálesetek. A Mágiaügyi Miniszter homokba dugja a fejét, Voldemort meglapul a sötétben, Dumbledore próbálja felkészíteni az embereket egy háborúra, Harry Potter pedig elsüllyed érzelmei mocsarában.

Én ezt írtam volna:

Minden a feje tetejére áll, miután Voldemort visszatér. Betörések, titokzatos eltűnések, borzasztó halálesetek és ez még csak a kezdet. Harry Potter többé nem számíthat régi barátaira, a segítség azonban onnan érkezik, ahonnan a legkevésbé számít rá. Draco Malfoy, az öntelt Mardekáros összeomlóban van. Minden, amiben eddig hitt, megváltozni látszik. A két fiú egyetlen reménye a túlélésre az összetartás és egy bizonyos Zöld oroszlán… de a régi sérelmek talán összerombolhatják mindezt.

Ne haragudj, stresszhelyzetben mindig nehezebben megy az írás, plusz én csak tippeltem, hogy milyen kapcsolata van a történeteddel a Zöld oroszlánnak, de én ezt, ha megtalálnám egy blogon, biztosan beleolvasnék. Összességében: lehetne kicsit figyelemfelkeltőbb.

TÖRTÉNET: A történeted egyáltalán nem sablonos, hiszen teljesen másféle perspektívából közelíted meg a dolgokat, mint az valójában a sorozatban szerepel. Mégis… olyan unalmas, zavaros, szinte követhetetlen. A szereplőket nem adod jól vissza. Tudom, hogy nagyon nehéz ugyanúgy lefesteni a karaktereket, mint ahogy azok a műben szerepelnek, de Harry viselkedése és gondolkodásmódja is egészen más, mint megszoktam. Dumbledore sem csinált ilyeneket a könyvben. Nem küldte volna feleslegesen el őket egy küldetésre, hogy összerázódjanak. Albus a könyvben szerintem sokkal… kedvesebb és megértőbb volt. Talán Draco az leginkább, akit valamennyire jól visszaadsz. Vele kapcsolatban az egyetlen zavaros dolog talán a Harry iránti érzelmei. Azokat például nem értem… Eredetileg nem az van, hogy Malfoy csak azért utálja Pottert, mert ellentétes oldalon állnak? Lehet, hogy nem, de szerintem akkor is érthetetlen ez a „gyűlöllek, mégis tisztellek” érzelemhullám.
Tehát, mint megtudjuk, Draco átáll a világos oldalra, amikor ráébred, hogy Voldemort egyenlő a totáli kegyetlenséggel (lassú felfogású gyerek), és belép a Főnix Rendjébe. Harry társa lesz vagy mije, ami miatt Potter összeveszik a barátaival, és eltávolodnak egymástól. Na, ez a másik, amit nem értek: ha igazán jó barátok, akkor elhinnék Harry-nek, hogy Draco TÉNYLEG átállt a világos oldalra, és Dumbledore is, Harry is meg az egész rend is okkal bízik meg benne.
Ezek után Harry és Draco egész sor kalandon mennek át együtt, többnyire egymást segítve, lassan igazi csapattá válnak, aminek következtében a régi kis hármas szétszakad, és átveszi a helyét a Potter-Malfoy duo.
Összességében: nem lett a kedvenc történetem. Próbáld meg valahogy érdekessé tenni, és kibogozni a szálakat, ami össze vannak gabalyodva! A tízedik fejezetnél jársz, és a bizonyos Zöld oroszlánról még egy szó sem esett. Lassan próbálj neki értelmet adni, mert ez nagyon lehúzhatja a történeted, blogod színvonalát!

HELYESÍRÁS: Ebbe nem nagyon kötnék bele, hiszen a szókincsed bő, és jól használod a szavakat.

Halvány mosollyal az arcomon nézem, ahogyan az izgatott elsőévesek kapkodják apró lábaikat, és irdatlan iramba közelednek a Roxfort Expressz felé.
Irdatlan iramba? Egyrészt iramban, másrészt az iram már magában is egy gyorsabb mozgás, és az irdatlan szócska valahogy nem illik oda elé.
Halvány mosollyal az arcomon nézem, ahogyan az izgatott elsőévesek kapkodják apró lábaikat, és nagy iramban közelednek a Roxfort Expressz felé.

Megismerkedtem a Weasley családdal, szereztem két legjobb barátot, néhány ellenlábast és egy csodásan működő, hihetetlen világot.
Nem tudom, hogy létezik-e olyan szó, hogy ellenlábas, de nekem nem tetszik. Egyáltalán nem hangzik jól. Másrészt nem ő szerezte azt a világot, ő csak belecsöppent, tehát ez nyelvtanilag így nem helyes.
Megismerkedtem a Weasly családdal, szereztem két legjobb barátot, néhány ellenséget, és részese lettem egy csodálatos, hihetetlen világnak.

Túléltem a halálos átkot, „legyőztem” Voldemortot, elvileg én vagyok Mardekár Malazár utódja, és különös módon mugli származású diákokat terrorizálok.
Gyakori hiba az írók körében a különböző idők közötti ugrálás. A történetet jelen időben írod, de, mivel ez a rész, amit itt elregélsz (Harry előélete), múlt időben játszódik, okosabb lenne az egészet múlt időben elmesélni.
Túléltem a halálos átkot, „legyőztem” Voldemortot, azt hitték, én vagyok Mardekár Malazár utódja, és különös módon mugli születésű diákokat terrorizáltam.

Ez után a kétes esemény után rémálmok kísértenek, és a naptáramban feljegyezhetek egy találkozást az azkabani dementorokkal is.
Ezután a kétes esemény után rémálmok kísértettek, és a naptáramban feljegyezhettem egy találkozást az azkabani dementorokkal is.

Barátságos, kék szeme dühtől, valamint elfojtott haragtól fénylik.
Nyugodtan javíts ki, ha tévedek, de a harag és a düh szinonima szavak.
Barátságos, kék szeme dühtől, valamint elfojtott indulatoktól fénylik.

Hetek, hónapok, talán évek óta játsszuk ezt a „játékot” és ők még mindig nem fogják fel, hogy néhány döntést egyedül kell meghoznom.
Ebben a mondatban csak egy vesszőhiba van, amihez hasonló bakikat gyakran vétesz. Egyébként pedig nagyon jó fogalmazási készségre vall.
Hetek, hónapok, talán évek óta játsszuk ezt a „játékot”, és ők még mindig nem fogják fel, hogy néhány döntést egyedül kell meghoznom.

- Ja, és nagy hirtelen jó fiú lett? – gúnyos, monoton hang, amit még Piton is megirigyelne.
Ha a kötőjel után új mondatot kezdünk, nagybetűvel indítjuk el. Plusz van benne egy kis fogalmazási hiba.
Ja, és nagy hirtelen jó fiú lett? – Gúnyos, monoton hangon szólt, amit még Piton is megirigyelne.

A griffendél klubhelyisége mostanra üres, mindenki felcsoszogott a szobájába és pihentető álomba merült.
A Griffendale klubhelyiség mostanra üres, mindenki felcsoszogott a szobájába, és pihentető álomba merült.

Ezek a hibáid a prológusban és az első fejezetben voltak, néha ismétlődtek, ezeket nem említettem meg többször. Összességében: elég jó a helyesírásod, remekül használod a szavakat, élvezetesen írsz.

KARAKTEREK:
Harry Potter: Nem igazán egyezik a karaktere a sorozatban szereplő énjével. Sokkal utálatosabb és önteltebb.
Draco Malfoy: Öt adtad vissza a legjobban. Ugyanazzal a gunyoros, kissé utálatos mardekárossal van dolgunk.
Ronald Weasly: Hasonlít a könyvbeli énjére. Kicsit távolinak érzem a karakterét, de egyébként jól van kidolgozva.
Hermione Granger: Szimpatikus, igazán hermionés.
Albus Dumbledore: Neki a cselekedetei nem igazán egyeznek a könyvben olvasottakkal, de, ahogyan beszél, gesztikulál, az már igen.
Lucius Malfoy: Ugyanaz a kétszínű féreg, tehát jól kidolgoztad.
Összességében: néhány karaktert nem adsz vissza jól, de van olyan is (például Hermione), aki majdnem teljesen tükrözi J. K. Rowling alkotásait.

A kritika nem sértő szándékkal íródott, csupán segítség gyanánt!

Barna hajú női karakterek #1

Sziasztok! 
Újra jelentkezem, de újfent nem a rendelésekkel (a várakozók elnézését kérem), hanem egy adag karakterrel. Az internetről szedegettem össze őket, fel lehet használni fejlécre, rendezett képekre, könyvborítóra vagy egyebekre. Akinek tetszik, az ne féljen kifejezni! 


1. Blanca Padilla
2. Brooklyn Sudano

3. Claudia Álvarez

4. Emily DiDonato
5. Nastya Shmakova
6. Ninel Conde
Mára ennyi volt, a rendeléseket pedig intézem tényleg, amint csak tudom. 

2016. 06. 26.

Fejléc #4

Sziasztok Csillagok!
Ne haragudjatok a hosszú kimaradásért, de nem voltam internetközelben az utóbbi időben. A rendelések készülnek, de mostanában valahogy nem ment a kritikaírás, és nem akartam összecsapott, igénytelen munkákkal "boldogítani" a megrendelőket, úgyhogy inkább kicsit kikapcsoltam, és készítettem egy fejlécet. Elvihető, akinek tetszik, írja meg mindenképpen megjegyzésben vagy akármilyen más módon! Ha címmódosítást vagy a rajta látható szöveg lecserélését kéri valaki, írjon e-mailbe a részletekről!


Csináltam magamnak egy placsnit, úgyhogy mostantól ezzel fogom aláírni a bejegyzéseket:

2016. 06. 14.

Design #1

Sziasztok Csillagok!
Elkészültem az első design átalakítással, Dina részére.
Fejléc


Lia T. 

2016. 06. 12.

Fejléc #2 #3

Sziasztok Csillagok!
Hoztam nektek kettő saját készítésű fejlécet. Mindkettő elvihető, címet tudok cserélni. Ezzel kapcsolatban írjatok e-mailben (tothviola24@gmail.com)!

Lia T. 

Kritika #2

Sziasztok Csillagok!
Meghoztam a második kritikámat Liana DoLil részére. Egyébként nagyszerű blog, ajánlom mindenkinek!
Behind the scenes
CÍM: Bevallom, akármennyire is imádom a blogot, a cím nem fogott meg. Behind the scenes, avagy a Színfalak mögött. Teljesen átlagos, majdnem minden harmadik oldalon belebotlani. Unalmas, erőltetett, és könnyen bele lehet esni abba hibába, hogy nem is illik a történethez. Tök jól hangzik, hogy majd én megmondom, mi van az egész csillogás mögött, de szerintem nem éri meg ilyen túlrizsázott címet adni egy blognak. Például: ha én megnyitok egy oldalt Behind the scenes címmel, pláne úgy, hogy Louist pillantom meg a fejlécen, gondolkodás nélkül bezárom. Túl sok történet indult már ezzel a névvel, ugyanazzal az alap sztorival. Találj ki valami kreatívabb címet, pluszpont, ha az angolt is hanyagolod. Semmi bajom ezzel a nyelvvel, viszont a történetet magyarul írod, és egzotikusabb is lenne, ha a rengeteg angol cím mellett a tiéd magyarul futna. Összességében: nem a legjobb választás.

TRAILER: Nem találtam feltűnő helyre kihelyezve, pedig, ahogy emlékszem, többet is készítettél. Összességében: nem bírok kritikát alkotni arról, ami nincs.

FEJLÉC: Tudom, hogy nem te készítetted, de azért szólok néhány szót Annabelle munkájáról. Először is, a karakterek kivágása nem pontos, elütnek a háttértől, mivel látszik a (nem létező) körvonaluk. Emellett a két szereplő hangulata különböző, Louis teljesen komoly, mogorva képet vág (megjegyzem, hogy nem a legelőnyösebb képet választotta a szerkesztő), míg Abby vigyorog, és úgy néz ki, mint egy hebrencs diáklány. A képek egy része szépen van összevágva, de a jobb oldalon látszódik a vonalazás, és ugyanez igaz a felirat környékére is. Lehet, hogy direkt ilyenre lett tervezve, de nekem kicsit szúrja a szememet. A cím szerintem nincsen jól elhelyezve, én egy kicsit feljebb raktam volna, hiszen így, hogy szinte rá van pakolva a szövegtörzsre, érdekesen mutat ott szélen. Ha függőlegesen nem, vízszintesen kéne eltolni egy kicsit. A Behind the szövegrész szép betűtípussal, domborítva van, ami remekül mutat, itt csak egyetlen megjegyzésem lenne: a the szócska túlságosan be van passzírozva a másik kettő közé, én kicsit tágasabban helyeztem volna el. Viszont a Scenes-nél nem néz ki jól, hogy körvonalazták. Az ellen, hogy különböző betűtípussal van írva, nincsen semmi ellenvetésem, hiszen én is gyakran alkalmazom ezt a módszert, de az összhatás nem tetszik. Ezen kívül, a háttér nincsen jól kiradírozva, hiszen látszik, hol ér véget a fejléc, és nem olvad egybe a háttérrel, ami szintén nem mutat jól. Összességében: nem a legszebb munka, a designnak talán ez a legigénytelenebb része.

DESIGN: A háttér színe nem az én zsánerem, és a fejléccel sem annyira fér össze, de az kicsit finomított az ellenszenvemen, hogy a design többi részében fellelhető ugyanez az árnyalat. Viszont, ha innen nézzük, a fejléc bontja meg az összhatást. Vagy egyesítsd (vagy kérj meg valakit, hogy csinálja meg) a designt, vagy cseréld le a fejlécet, de így ne hagyd! A görgető színe nem illik a designhoz, nem értem, honnan jött a lila szín ötlete. A szövegtörzs szépen van formázva, itt a színekkel sincsen különösebb problémám. Kettő dolog van csak, ami szúrja a szememet: 1. A bejegyzés címe különböző betűtípussal van írva, mint a modulsáv feliratai. Szerintem jobban nézne ki, ha egyesítenéd, és (mivel nekem az utóbbiak betűtípusa jobban tetszik) a bejegyzések címét kicsit átformáznád. 2. A Tovább a történethez gomb kicsit feljebb van, mint a megjegyzések száma (ami lehetséges, hogy nem megoldható, de) változtatásra szorul, szerény véleményem szerint. Tetszik, hogy minden fejezetet egy-egy idézettel kezdett, és azok valamennyire illenek is a történet adott mozzanatához. A gifek, amik be vannak rakva, kifejezőek, és kikövetkezhető belőlük, hogy kinek a szemszögéből olvashatunk. De… engem zavar, hogy rövidek és úgy mond „rángatóznak”. Nekem kicsit zavarja a szememet, de ez nem feltétlenül a te hibád, hiszen nehezen lehet jó, a történethez passzoló gifet találni. Összességében: nagyon szép, az apró hibáktól eltekintve.

MODULSOR: A modulsor szépen van formázva, az egyetlen kivetnivalóm (amit már feljebb említettem), hogy a feliratok betűtípusa nem egyezik a bejegyzések címével. Az első modul a fülszöveg, amely a Tudd meg! címre hallgat. Szerintem mindenképpen nevezd át, mert egyrészt nem illik egy történetes (fanfiction, de ez mellékes) bloghoz, másrészről, kicsit felszólító jellegű, ami nem jó pont az írónak. A szöveg formázása sem jó, túl sokszor nyomtál entert, amitől szaggatott lesz az egész. Középre van igazítva, ez még jól is nézhetne ki, de tedd inkább sorkizártra, és írj folyamatosabb szöveget (erről majd még lejjebb). Következő helyen az oldalak szerepelnek, de maga a modul teljesen egybeolvad a fülszöveggel, nincs címe. Ezen kívül, ha a kurzort az egyik pontjára viszem, kicsi szaggatott vonalak jelennek meg az ikon körül, ami nekem nem tetszik. Mintha kicsit hangyák rohangálnak körbe-körbe. A társblogok pont felesleges, és nem is nagyon hívja fel a figyelmet. A társblogok lényege, hogy hirdessük a társunk oldalát, de ezt csak az nyitja meg, aki nagyon-nagyon keresi. Az információs modullal nincsen gondom, de a következővel, egy kampánnyal már van. Ahogy láttam, ezt a linket már beraktad a menü egyik linkjébe, szóval teljesen felesleges. Ezután a feliratkozók, majd a látogatók modul jön. A Figyelem! dobozka elvileg a chat berendezés lenne, de ide írtad le a felhívást is a trágár szavakról. Nem kell ide, rakd feljebb az Információkhoz, a modult nevezd át! A chatet állítsd átlátszóra, mert nagyon elüt a háttértől. Cserék, majd megint egy kampány, amire ugyanaz vonatkozik, mint az előzőre. Szeretem az olvasóimat mozgalom, rendben van, majd a profil, amihez egy rövid bemutatkozást is írtál (nagyon jó pont, hogy közelebb kerülj az olvasóidhoz). Ehhez még hozzáfűzném, hogy a szöveg megint csak középre van igazítva, sorkizártan jobban nézne ki. És az utolsó modulod a fordító, ami teljesen felesleges, mivel, ha olvassa is külföldi a blogot, a google fordító teljesen használhatatlan hosszabb írásokhoz, senki sem értené meg. Összességében: igényes, de vannak részei, amik feleslegesek vagy pontatlanok.

FÜLSZÖVEG: A formázási tippeket, már feljebb leírtam, itt most a fogalmazási és tartalmi ötleteket és kritikát írnám le. Egy szóval tudnám jellemezni: elcsépelt. Látszik, hogy hatásosra akartad írni, de éppen az ellenkezőjét érted el. A szavak nem illenek egymás mellé, és még a célnak sem felel meg. Nem derül ki az olvasó számára, hogy miről szól a történet, az író csak elrizsázott néhány sort. Másrészről, nem vagyok híve az olyan fülszövegeknek, amelyek tele vannak írva kérdésekkel. Az író ne kérdezzen, inkább válaszoljon a kérdésekre. Adjon ízelítőt a történetből, és győzze meg az embereket: igenis érdemes tovább olvasni! Összességében: mindenképpen írd át!

TÖRTÉNET: A prológus nem ad különösebb támpontot a történethez: megtudjuk, hogy Louist kirúgták a bandából, és hogy ő hogyan érzett ezzel kapcsolatban. Nem lett rossz, a célnak megfelel, vagyis leírja a történet előzményeit. A hosszával azonban van egy kis probléma. 227 szóból áll, ahogyan a Word szószámlálója mutatja. Ez még egy prológusnak is nagyon rövid. Másrészről kettő képet is beillesztettél a bejegyzéshez, egyiket jobbra igazítva, a másikat középre. Ez megbontja az összhatást, nem kell kettő kép, főleg nem egy ilyen rövid szöveghez. Az első jól mutat, hiszen látjuk, kinek a szemszögéből olvashatunk, de a második felesleges.
Ezután megismerkedünk Abby-vel, Liam Payne unokatestvérével, aki – mint kiderült – dalokat ír, és haragban van Liammel, mivel neki nem sikerült az, ami a fiúnak igen. Egyrészt, Abby részéről ez nagy parasztság; másrészről, sablonosabb okot a konfliktusra, ki sem lehetett volna találni. Miért nem egy családi vita? Egy régi sérelem? Vagy akármi, ami feldobná a történetet, és meg lehetne beszélni, elfelejteni a múltat, stb. Tehát, Abby eladja a dalait valami producernek, George-nak, aki továbbadja a One Direction menedzserének, Paulnak, így a Spaces eljut a fiúkig. Abby meghallja a dalt a rádióban, és elmélkedik rajta egy sort, hogy milyen régen is látta a fiúkat. Túl sok a leírás, egész részek mennek el azzal, hogy a szereplők érzéseit felvázolod, hogy a gondolataikat levetíted. Növeld a párbeszédek mennyiségét, vagy csak próbáld meg a sok elmélkedős részt visszaszorítani!
Abby találkozik a fiúkkal, mivel leszerződtetik dalszövegírónak. Liammel minden happy, gyorsan ki is békülnek. Ezt a részt kicsit jobban kifejthetted volna, hiszen évek óta nem beszéltek, aztán az egészet letudják egyetlen öleléssel. De ez még valamennyire rendben van, egy valamit azonban nem értek. Harry ezt mondja, amikor meglátja a lányt:

- Amy! El se hiszem, hogy te vagy az! - csodálkozik el és hirtelen reakciójának köszönhetően egyszer-kétszer összeráncolja a szemöldökét.- De jó téged újra látni! - Harry köszöntése váratlanul ért mindenkit, legfőképpen engem már csak azért is mert ha jól tudom más lány nincs a házban, így fogalmam sincs kinek köszönt a velem szembe jövő göndör.

Ám, mint később kiderül, Harry és Abby régen jártak, csak aztán szakítottak az X-Faktor után. Na, most: milyen exbarát az, aki még csak meg sem bírja jegyezni a volt barátnője nevét? A történet során újra összejönnek majd, hacsak egy kis időre is (Liam nem helyesli a kapcsolatukat), és akkor még jobban hangsúlyozzák, hogy mennyire hiányoztak egymásnak, stb., akkor meg hogy lehet, hogy még csak említés sem esik a kapcsolatukról előtte? Abby sem szól semmit, pedig ő aztán tud ódákat zengeni egy-egy érzésről, Harry meg nem tudja a nevét. Szóval, ez a részlet finomításra szorul.
Mielőtt még Liam véget vetne a kapcsolatuknak, Harry kap egy telefont, hogy a testvére balesetet szenvedett. Nem tudom, ebből mit akartál kihozni, de egyáltalán nem illik ez a részlet a történetbe. Megtörténik, bemennek a kórházba Abby-vel, aztán gyorsan el is felejtődik. Én ezt az egész mozzanatot kihúznám a cselekményből.
Abby beszél Niallel a Harry-vel való kapcsolatáról, aki azt ajánlja neki, hogy ne foglalkozzon Liammel, és legyen boldog. Harry azonban ugyanakkor akar szakítani vele, így az egész hasonlít egy tragédia és egy komédia bizarr keverékére. Harry ezután mély depresszióba esik, amit már csak azért sem értek, mert ő szakított Abby-vel, nem pedig fordítva. Nem hajlandó kijönni a szobájából, és a kötelességeit sem teljesíti. A One Direction többi tagja nem tehet semmit, hiszen kettes létszámmal nem bírnak végigvinni egy koncertet. Abby felhívja Louist, hogy segítsen a fiúknak, bár szerintem ez nem old meg semmit, hiszen Louist kirúgták a bandából, és úgy tűnik – mint a telefonos beszélgetésből is kiderül -, elég nyomós indokkal. Abby elmegy Louishoz, aki szokásához híven a legrosszabb paraszt módjára viselkedik, megijeszti a lányt, aki végül beismeri, hogy Louis nem bír segíteni a problémáján. Még hazafelé menet kap egy telefont, hogy Louis balesetet szenvedett.
Összességében: vannak benne felesleges vagy érthetetlen mozzanatok, de a történet eddig egészen jó mederben folyt. A leírások mennyiségét kicsit szorítsd vissza, mert így nagyon könnyen el lehet unni a cselekményt. 

HELYESÍRÁS: Az első részeknél sokkal gyakoribbak a hibák, a történet előrehaladtával kicsit összeszedted magad. A prológust rögtön így kezdted:

Kidobtak a bandából.
Ez nem is helyesírási, hanem fogalmazási hiba, de nekem rögtön szemet szúrt. A „kidobtak” olyan parasztos kifejezés, próbálj meg szebb szavakat használni, és akkor olvasni is élvezetesebb lesz.
Elküldtek a bandából.

Akkor abban a pillanatban olyan volt, mintha halálra ítéltek volna.
A vesszőhibák nagyon gyakoriak nálad, a vonatkozói és mutató névmások előtt nem használsz írásjeleket. 
Akkor, abban a pillanatban, olyan volt, mintha halálra ítéltek volna.

Tudom, nem viselkedtem a legszebben a többiekkel szemben, de ez azért mégis csak túlzás volt.
Nem kell a „szemben” szó, valamint nem szükséges annyi kötőszó sem. Vagy az „azért”, vagy a „mégis” törlendő. Sőt, a csak sem feltétlenül kell oda.
Tudom, nem viselkedtem a legszebben a többiekkel, de ez mégis túlzás volt.

Biztos vagyok benne, hogy ők is csöppentek már olyan helyzetbe, ami padlóra küldte őket, és egyszerűen az érzés is nyomasztó volt, hogy már soha többé nem tudnak felállni.
Fogalmazási hibák.
Biztos vagyok benne, hogy ők is csöppentek már olyan helyzetbe, amitől a padlóra kerültek, és nyomasztotta őket az érzés, hogy soha többé nem tudnak fölállni.

Minden este az alkohol volt a társaságom, a cigi minden percben járta kezemet. Bezárkóztam, nem szóltam senkihez, szürke köd fedte el az agyam nagy részét és a cigi füstje.
Szóismétlés, valamint egy újabb fogalmazási hiba.
Minden este az alkohol volt a társaságom, percenként ott lógott a cigi a számban. Bezárkóztam, nem szóltam senkihez, szürke köd fedte el az agyam nagy részét és a dohány mérgező füstje.

A prológusban található maradék hiba a vesszők hiányában mutatkozik csak meg. A történet többi részében, még az igekötők helyesírása okozott neked nagy gondot. Például:

Bár eddig is megtudták oldani az ilyen ügyeket nélkülem, soha sem kérték ki a véleményemet, az életem nagy részét ők irányították.
A „meg” igekötő az „oldani” szóhoz tartozik, csak beékelődött közéjük egy harmadik tag. Helyesen:
Bár, eddig is meg tudták oldani az ilyen ügyeket nélkülem, soha nem kérték ki a véleményemet, az életem nagy részét ők irányították.

Valamint a párbeszédeknél, ha a kötőjel után kisbetűvel folytatod, nem teheted ki a pontot a mondat végére.
- Sajnálom. Pedig igazán nagyszerű dalokat írt. - lapozgatja a füzetet amiben életemben eddig írt összes dalom benne van.
- Sajnálom. Pedig igazán nagyszerű dalokat írt – lapozgatja a füzetemet, amiben életemben eddig írt összes dalom benne van.

Gyakori hibád még, hogy, ha a mondat ponttal, vagy egyéb írásjellel is végződik, te a kötőjel után ugyanúgy kisbetűvel folytatod.

- Ó, értem, akkor ha jól emlékszem Ms. Payne, nem volt ideje, a múlt héten sem, amikor 3 dalt adott a kezembe. - a reagálásomat várja, válaszként csak egy nagy sóhajt engedek ki a számon.
Másrészről, az „Ms.” rövidítést leveleknél használjuk, amikor nem tudjuk, hogy a címzettünk férjezett vagy nem. Valamint íratlan szabály, hogy a számokat is betűvel írjuk le.
- Ó, értem, akkor, ha jól emlékszem, Miss Payne, nem volt ideje a múlt héten sem, amikor három dalt adott kezembe. – A válaszomat várja, de én csak egy nagy sóhajt engedek ki a számon.

Ezek a hibák ismétlődnek a történetben gyakrabban, néha becsúszik egy-egy másmilyen is, de ezek a legfőbbek, amiket korrigálnod kell. A szókincsed bő, de hol túlerőlteted, hol pedig parasztosan írsz. Az igeidőket váltogatod, hol jelenben, hol múltban írsz. Összességében: nem rossz, sokat fejlődött az írásod a kezdetek óta.

KARAKTEREK:
Abby Payne: Nincsen jól kidolgozva, mindössze annyi derült ki róla, hogy nem szereti a hideget.
Louis Tomlinson: Amennyit eddig olvastunk tőle, az alapján szép szóval is egy nagy paraszt.
Liam Payne: Felelősségteljes, néha túl komoly, de egyébként még ő a legszimpatikusabb. Túlfélti Abby-t, noha már a lány sem csecsemő.
Harry Styles: Nincs jól kidolgozva, de egyébként, szerény véleményem szerint, túlzottan lányos, lyukas memóriájú, és hajlamos a depresszióra.
Niall Horan: Amolyan mellékszereplő. Nem foglalkozik vele sokat a történet, de az alapján, amit olvastam róla, kedves.
Paul: Komoly, nem szimpatikus.
George: Louis után a legridegebb személyiség eddig számomra.

A kritika nem sértő szándékkal íródott, csupán segítség gyanánt!
Lia T.