2016. 12. 31.

Szerkesztőfelvétel

Nos, kezdjük azzal, hogy nagyon-nagyon sajnálom, amiért egyáltalán (de tényleg egyáltalán) nem jelentkeztem szeptember óta, és azóta sem hoztam semmi rendelést, amit megígértem, amit elvállaltam, és ami elvárható lett volna, hogy megcsináljak. Nem vagyok jó a bocsánatkérésben, úgyhogy ezt nem is ragoznám tovább. Bocsánatért esedezésben meg pláne nincsen semmi gyakorlatom. Szerintem mindenki jobban jár, ha nem erőltetem ezt a témát. Tehát, tényleg elnézést mindenkitől. 

Na, most. Nem ígérem, hogy aktív bloggerina leszek az elkövetkező időben, hiszen felvettek egy igencsak erős gimnáziumba. Azért hétvégénként igyekszem majd szorgalmasan készíteni a rendeléseket. 
De! Ha valaki nézegette a "limit" fülecskét mostanában (bár, ha átgondolom, miután privátra tettem a blogot, senkinek nem volt nagyon lehetősége rá), akkor láthatta, hogy megesett egy kis változás. Például, négy pontot kitöröltem, és kiürítettem az egész rendelési listát. A leglátványosabb talán mégis az, hogy lecseréltem a designt. Volt egy kis időm, úgyhogy úgy döntöttem, miért ne? 
Tehát, ezentúl tőlem nem lehet kritikát, ajánlót meg ilyeneket rendelni. Aki pedig fejlécet, design átalakítást vagy hasonlót óhajt, a szokott módon ír nekem a gmail fiókomra. Viszont kérlek titeket, mielőtt rendeltek, nézzétek meg a limitet, mielőtt cselekedtek! Most, hogy sok idő után újra megnéztem a cbox-omat, láttam, hogy sokan kértetek kritikát annak ellenére, hogy az még augusztusban betelt. 

Viszont. Többen kérdeztétek már, hogy mikor írom ki végre a szerkesztőfelvételt. Ugyan ezt már a kezdetek kezdetén ígérgettem, egészen eddig nem valósítottam meg. Most viszont erre is elkövetkezett az idő. 
Mivel a szerkesztésekkel egyelőre megvagyok, elsősorban kritikaírót szeretnék felvenni magam mellé. Aki jelentkezni óhajt, annak annyi dolga van, hogy ír nekem egy e-mailt, amiben begépeli a következőket. 

- A neved (blogger és valódi egyaránt)
- Korod
- Blogos előéleted (voltál-e már design blog tagja)
- Írsz-e más blogot
- Van-e bármi más, amit a kritikaíráson keresztül vállalni tudnál 
- Röviden összefoglalva a személyiséged
- Végül mellékelj egy minimum 700-800 szavas kritikát, amit egy szabadon választott blogról írsz. Lehet, hogy ez több, mint a máshol megszabott 600 szavas korlát, de mint tapasztaltátok már a blogomon, simán össze lehet írni akár egy 1000 szavas értékelést is. (Kérlek tieteket, linkeljétek be a blogot, amiről írtatok!).

Akinek szerintem megvan a tehetsége a kritikaíráshoz, azaz nem túl elfogult, de nem is köt bele minden pici részletbe, az úgymond továbbjut a második körbe. Itt én fogok megadni egy blogot, amiről kérem a következő értékelést. Tehát összesen kettő irományt fogok kérni. 
Fontos! Ha összesen egyetlen jelentkező akad, akkor sem fogom feltétlenül azt az egy embert felvenni. Ha nem tetszik, ahogyan ír, nem igényes vagy nem elegendő hosszúságú az írása, akkor teketória nélkül megmondom neki. Akkor maradok egyedül, és nem lehet kritikát kérni. Ha nem lesz jelentkező, se baj, szintén maradok egyedül.

5 megjegyzés:

  1. Szia!
    Írtam e-mailt a szerkesztőfelvétellel kapcsolatban. :)

    Ölel:

    xxC.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, megkaptam. Még várok, hátha kicsit többen írnak, úgyhogy ne haragudj, hogy később válaszolok csak.

      Törlés
  2. Szia!

    Ha írtam már írtam kritikát blogra, belinkelhetem?

    XxStacey S.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Természetesen lehet, de ahogy láttam, már el is küldted. Neked is köszönöm, hogy írtál.

      Törlés
  3. Szia! Lehet még jelentkezni, vagy már lezártad? :)

    VálaszTörlés